Parádfürdőn töltöttük az egyik novemberi hétvégét, és két wellnessezés között* végigmentünk az Ilona-völgyi geológiai tanösvényen Magyarország legnagyobb vízeséséhez, az Ilona-vízeséshez. Persze ezelőtt én is azt gondoltam, a lillafüredi lehet a legnagyobb, de mint kiderült, azt mesterségesen alakították ki – valójában pedig a ritkán emlegetett Ilona-vízesés a mi legnagyobb szintkülönbségű, természetes vízesésünk.
Az oda-vissza összesen 13 km hosszú túrát a parádfürdői Rákóczi-fától indítottuk (a hotel mellett van) – a legenda szerint ehhez a kocsányos tölgyhöz kötötte a lovát 1710-ben, a Felvidékre tartva II. Rákóczi Ferenc. Elhaladtunk a megüresedett Károlyi-kastély mellett is, ami egyből magával ragadt engem, mint minden más elhagyatott kastély.. A gróf Károlyi György által építtetett 44 szobás épületet az 1918-19-es forradalmak után elkobozták tőlük és egy ideig szállodaként használták, ezután fosztották ki. A helyreállítása után sokáig gyermeküdülő volt – amikor utánaolvastam, a gyakorikérdéseken☺ találtam is egy beszámolót egy felhasználótól, aki gyerekként üdült ott és mindig elkápráztatták a hatalmas terek, ódon falak. A gyermeküdülő-lét után idősek otthona lett egy időre, 2008 óta pedig üresen áll, így bukkantunk rá mi is.
Szóval, a kastély mellett elhaladva a zöld jelzésű turistautat kellett továbbra is követnünk – amiről valamelyik kirándulástippes oldalon azt írták, az utolsó 2-300 méterig babakocsi-kompatibilis. Na babakocsink az nincs, de ez egy jó jelzés, hogy amatőr túrázóként még nekem való a hely. Ehhez képest a valóság az volt, hogy vagy összkerékmeghajtású babakocsira gondoltak, vagy lehagytak egy nullát, mert árkon-bokron, a Tarna patakon át, sziklákat megmászva lehet eljutni Ilonához. De megérte! :)
A túra során megismerhettük a Keleti-Mátra földtani értékeit, a hajdani ércbányászat emlékeivel együtt, majd elénk tárult a maga valójában a 8-10 méter magas sziklafalon lezuhogó vízesés. Az odaút kb. másfél óra volt, utána félórát vártunk a vízesésnél, hogy lefényképezhessem, mert mindenki sorban állt a szelfiért, ez komoly, (na meg én is hű maradtam megrögzött instagrammer önmagamhoz, és elővettem a fotogén piros esernyőmet, persze száraz idő volt!), aztán másfél óra vissza. A Sándorréten megtámadtak és beterítettek minket a gyilkos harlekinkaticák, meg egyébként a lábjegyzet arra akar utalni, hogy
* igazság szerint abban a pár órában abszolváltuk a túrát, míg meg nem rándult a bokám és ételmérgezést sem kaptam. Mert a hétvége maradék része aztán a túlélésről szólt. ☺
Azért bízom benne, meghoztam a ti kedvetek is egy kis téli kiránduláshoz!
Ha szeretnél, követhetsz Instagramon, ahol sokkal aktívabb vagyok, mint itt.
