live your life inspired

#EuroTrip2016: az idei nyaralásunk útvonala és rövid összefoglalója

2016. augusztus 24. - liveyourlifeinspired

Közel 2500 megtett kilométer után itthon vagyok, pakolom az emlékeim, élményeim (és a kimosott ruháim), blogpostokat tervezek, jegyzeteket írok a felvillanó pillanatokról - ezekkel próbálom "levezetni", feldolgozni az idei nyaralás tanulságait. Évek óta minden tavasszal sokat utazom, előfordul, hogy gyakorlatilag egyik útból esek a másikba, miközben a fél világot átrepülöm, és megfigyeltem, milyen rossz, hogy nem tudom időben a helyére tenni magamban az élményeket, mert az egyik hatalmas, életreszóló impulzusból esek a másikba.

First world problem, meg minden, de ha már az emberrel megtörténik egy út, számomra a "levezetés" is kell ahhoz, hogy aztán teljes egészében, a helyén kezelve tudjam elraktározni magamban és aztán levenni a polcról, ha szükséges visszanyúlnom kicsit és töltekeznem azokból az emlékekből, amikor valami teljesen új történt velem.

A nyaralás alatt egy Szlovéniát, Ausztriát (Karintiát), majd Horvátországban Isztriát és végül Dalmáciát érintő road tripet nyomtunk le, ez az útvonal bevált, a nyaralás tökéletesen ötvözte az alpesi hegymászást a tengerparti sütkérezéssel, a kötelező kulturális városnézést a kis kincsesdobozok magunknak való felfedezésével, szóval szívesen ajánlom nektek is (egy kis kivétellel maradéktalanul).

Az itinerary a következő volt: 

1-2. nap: Bled, Szlovénia

Sajnálom, hogy erre csak ennyi időt szántunk végül, mert a környező nemzeti parkokat, szurdokokat, vízeséseket, kisebb és kevésbé ismert tavakat vétek volt kihagyni, de már tervben a következő út ide. Ha teheted, te ne kövesd el ezt a hibát, Szlovénia gyönyörű ország. Bledről talán tudok is írni külön is, bár egy itt töltött nap nem sok idő..

2016-08-12_06_40_25_1.jpgA Bledi tó, háttérben a várral

2-5. nap: Wörthersee, Ausztria

Karintia nem csak téli úticél, de szerencsére ez még csak egy vállalható mennyiségű külföldi turista fejében van meg, így történhetett meg például az a csoda, hogy hattyúkkal együtt úszkáltam a hegyekkel körülölelt Wörthersee-ben.

2016-08-14_12_38_55_1.jpgKilátás a Wörthersee-re egy 120 méter magas, a tengerszint felett több mint 900 méterrel lévő kilátóból, úgyhogy nem látszik, de kapaszkodtam a korlátba ezerrel

5.-6. nap: Rovinj, Horvátország

A Villachi Alpenstrassétől Dalmáciába vezető úton vacilláltunk, a pici szlovén tengerpart valamelyik városában szálljunk-e meg, de biztosak voltunk benne, hogy élvezhetetlenül túlzsúfoltak, így Isztriára esett a választás. Egészen magabiztos voltam, mert éppen több bloggernél is olvastam, micsoda gyöngyszem ez a város, meg Isztria ékszeresdoboza, amik jól be is húztak a csőbe. Számtalanszor jártam Dalmáciában, Isztria eddig kimaradt, és határozottan nem ajánlom a nyári hónapokban ezt a városát sem (ahogy Dalmácia nagyvárosait sem). Egyetlen úticélról sem írtam soha rosszat az Instagramomon, de Rovinj hatalmas csalódás volt. Hogy miért, arról írok majd részletesebben itt is. Gyorsan menekülőre fogtuk innen.

img_20160823_194337_1.jpgEgy kis Velence Rovinjban

6.-10. nap: Zadar és környéke, Horvátország

Áll a sűrű, párás levegő. A kabócák 100 decibellel nyomják a fákon. (Leszállok a biciklimről, nagyot fékezek, egy magyar baráti társaság áll pont az út szélén és valamit mond rólam, de nem is hallom a fékezéstől, csak tudom, hogy rólam volt szó. Azt még meghallom, mielőtt leteszem a biciklit, hogy a kabócákról azt hiszik, madarak. Szóval áll a sűrű, párás levegő...) és a kezemen érzem a vadánizs szagát, amit letörök és elmorzsolok az ujjaim közt, lépten-nyomon, ha látok egyet. Nagyot sétáltam a vörös földön az olivaligetekben, vörös poros a lábam. Szokatlan színem van, amit olyan narancssárgának látok magamon. Eszek egy kis dalmát sonkát, fügét, iszok egy kis szederbort, és keresek egy öblöt a tengerparton, amit kisajátíthatunk a délutánra magunknak. Boomerángokat csinálok a ringatózó facsónakokról és úgy tűnik, sosem unom meg. Idilli a kép, és nem mindenhol találsz már rá, de nekem valami ilyesmit jelent Dalmácia, ahonnan minden egyes alkalommal úgy térek haza, hogy arra gondolok, mennyi mindent nem láttam belőle. Most sem volt másként...

20160818_113258-01.jpegInstagramozok, mi más. Illetve pontosítok, Instagram Story-zok. A végére tényleg barnultam!

Hamarosan érkeznek a további bejegyzések is a nyaralásról.

A bejegyzés trackback címe:

https://liveyourlifeinspired.blog.hu/api/trackback/id/tr5911648650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása