(A sorozat előző részét a Varga Márton Japánkertről itt olvashatod.)
Tudod, hol van Budapesten a "kis Vatikán"? Ez bizony a Palotanegyed kedvelt elnevezése volt a két világháború között, mivel a környéken, a Kálvin tér, a Múzeum körút, a Bródy Sándor utca és a Baross utca által határolt területen, Belső-Józsefvárosban számos katolikus intézmény is letelepedett, amelyek aztán nagyban meghatározták a környék jellegét, hangulatát -- egészen az államosításig és a szerzetesrendek feloszlatásáig. (Olvass tovább erről itt.)
Szeretek a Palotanegyedben sétálgatni. Bár a Vatikán nem jutott eddig még eszembe róla, a szűk utcácskák, sokat megélt épületek, bérházak hangulata, a paloták megkopott pompája, a sok egyetemista és a kiülős helyek mind-mind olyan hangulatot teremtenek, ami minden alkalommal magával ragad.
Múlt hétvégén ellátogattam egy igazi mágnás bérházába is itt -- az invitálást pedig mindössze egy nyitott kapu adta. Én meg jó Instagrammer módjára kapva kapok az ilyesmin.
Mire végeztem, már becsukták :)
Az Emich-palota története
Budapesten a Horánszky utca 16. szám alatt álló épületet 1896-ban építtette emőkei ifjabb Emich Gusztáv, aki udvari tanácsos, politikus, botanikus, és nem mellesleg a még ma is működő Athenaeum Könyvkiadó vállalat megalapítójának a fia volt. Minderről az épület főlépcsőházába belépve egy tájékoztató táblán olvastam. Ekkor még azt hittem, hogy Emőke a helység neve lehet, ahol született, de aztán az Athenaeum gondozásában kiadott, az édesapja életéről szóló könyvben elolvastam, hogy a könyvkiadás terén szerzett érdemeik elismeréséül kaptak "emőkei" előnévvel nemességet.
Az épület Novák Ferenc építőmester tervei alapján készült, bérház volt, de valamikor lakott benne maga Emich Gusztáv is. Az utca felőli részen (ami akkor nem a Horánszky nevet viselte még, hanem Zerge utcának hívták) laktak a tehetősebb uraságok, míg a hátsó, udvari részen a szegényebbek. Az épületben minden szinten más család lakott.
A legelőkelőbb az első emelet volt, 1900-ban Psik Lajos országgyűlési képviselő és családja bérelte. A második szinten dr. Kupsa Viktor miniszeri fogalmazó lakott, de mivel lift nem volt a házban és lépcsőzni kellett, ez a szint már veszített az értékéből. Az utca szintjéhez legközelebb eső földszint volt a legkevésbé előkelő, itt Milner János gépészmérnök élt családjával. 1913-ban gróf Dessewffy Aurél és neje, Károlyi Pálma vásárolta meg a házat, amely az I. világháború után dr. Scipiades Elemér európai hírű szülész-nőgyógyász tulajdonába került. A hg.hu szerint a ház az államosítás során állami tulajdonba került, az ötvenes években a Fővárosi Zeneiskola Szervezeti Központja működött itt. Később a lakásokat feldarabolták és kiutalták. Jelenleg pedig önkormányzati tulajdon.
Szóval, itt állok a bérház lépcsőházának bejáratánál, a táblát majd utólag olvasom el, most gyorsan felfutok az első lépcsőfordulóig, ahol a hatalmas, szebb időket is látott festett üvegablak előtt kémlelem ezt a fura mitikus lényt a padlón, ami velencei mozaikként is ismert terrazzo burkolat.
Az épület gyönyörű, de sajnos ma már igencsak felújításra szorulna
A terrazzo közelebbről
Minden bizonnyal sárkány, de kicsit hattyúra is emlékeztet, mintha csőre lenne, de valahogy kígyószerű is számomra. Vajon az ittlakók is gondolkoztak rajta, milyen állatot koptatnak a lépcsőfordulókban a lépteikkel? A gyerekek fantáziáját legalábbis minden bizonnyal megmozgathatta.
És ha már mitikus lények: faunfejek is vannak a lépcsőházban, amelyek egy ősi hiedelem szerint az ártó szellemek távol tartására szolgálnak.
Kovácsoltvas, virágos lépcsőkorlát vezet fel az emeletekre.
Miután bejártam ezt a főépületet, az udvar hátulja felé veszem az irányt. Belépek egy szűk, 84 fokos csigalépcsős lépcsőházba, ami aztán végképp magával ragad. Itt lakott annak idején a cselédség. Vajon ők is csodálták, mennyire szép ez az épület?
Minden lakáshoz legalább egy cselédlány és egy szakácsnő tartozott, akik mostak, főztek, takarítottak, segítettek, ahol tudtak. Az, hogy ebben a házban külön cselédszobájuk volt, igazi ritkaságnak számított, hiszen az ilyen helyeken szolgáló cselédek többnyire a konyhában egy kinyitható vaságyon aludtak és a lakáson keresztül közlekedtek.
Ennek a lépcsőháznak is ugyanúgy kovácsoltvas a lépcsőkorlátja.
A gyönyörű, meredek csigalépcső a cselédszobákhoz és a mosókonyhához vezet fel. Ahogy itt sétálok fölfelé, eszembe jutnak József Attila szavai, "Hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen föl a padlásra."
A csigalépcső tetejétől letekintve középen látszik a szintén terrazzo burkolat, ugyanazzal a sárkányszerű lénnyel ebben a lépcsőházban is.
Miután belefényképezek a lefelé tartó spirálba, már gyorsan futok is lefelé magam is. Az utolsó kép kicsit elmosódik, mert nem mindig kedvelt vendég a belopózó fotós, sietnem kell :)
Ha tetszett a post, kérlek, oszd meg Facebookon a lenti ikonra kattintva, hogy minél több emberhez eljusson! Hasonló képekért pedig kövess Instagramon, vagy iratkozz fel a blogra Bloglovinon!
A postban szereplő összes fotó a sajátom, kérlek, az előzetes engedélyem nélkül ne használd fel egyiket sem! A szövegben a forrásokat jelöltem, a legtöbb háttérinformációt a helyszínen található táblán olvastam el.
